2010. október 9., szombat

Hétfő óta...

... rémiszt a vörösiszap által okozott katasztrófa. Elképzelni sem akarom, milyen lehet a helyzet ott, de nagyonis tudatában vagyok, mit jelen a 13 pH, a nehézfémek - és erre csak hab a tortán a 2 méteres áradási szint. Részletesen nyomon követtem főleg a tévéadókon a helyzetjelentéseket, interjúkat, kommentárokat, de az írott sajtó cikkeit is.
Tegnap viszont már-már a felháborodás szintjén álltam. Mert kezdik megközelíteni a helyzetet polgárjogi és büntetőjogi szempontokból, keresik a kibúvókat, a kiskapukat, és ahelyett, hogy egyszerűsítenék a helyzetet, az az érzésem, hogy bonyolítják. Tudom, hogy zavarosban könnyebb halászni, de ennek annyira nem itt van a helye!
Először a cég álláspontja volt a számomra érthetetlen (és felháborító), hogy ők nem érzik magukat felelősnek amúgy pedig a vörösiszap nem veszélyes hulladék (?! - ennek az igaz része az, hogy nem a vörös komponens a veszélyes, hanem a lúg, ami a technológiai folyamatok során belekerül), most pedig a jogászoké.
Emberek, felejtsük el a büntetőjogot és polgárjogot, és menjünk neki a reális irányból! Ez elsősorban környezetvédelmi hatáskörbe tartozik, alkalmazzuk rá a környezetvédelmi törvényeket!
Az európai környezetvédelmi jog alapelvei közül kettőre térnék ki:
1. A megelőzés elve. És itt üt nagyot a cég állítása, miszerint ők nem felelősek a helyzetért. Már hogy a fenébe ne lennének?! Kié a hulladék? Aki hulladékot termel, annak kötelessége gondoskodni annak biztonságos elhelyezéséről (/kezeléséről/semlegesítéséről), oly módon, hogy az sem emberéletet, sem pedig környezetet ne veszélyeztessen. Megelőzni a bajt uraim! A megelőzés mindig könnyebb, mint a hatások semlegesítése - és sajnos, itt a nagyonis elokvens példa erre.
Itt jön be a szervek felelőssége is, hogy olyan körülmények között engedélyezték a hulladéklerakást, hogy az  nem volt biztonságos és ez (most már egyre inkább bizonyítottan) tudott dolog volt.
Évek óta mondom minden fórumon (ezért nem is nagyon szeretnek), hogy nem a pénzt kell beszéltetni, hanem a szakembereket. Ha meghallgatják őket akkor (x éve), hogy nedves terület, csúszásveszélyes, stb, és nem ott rakják le az igen veszélyes hulladékot, akkor ma Kolontár, Devecser és minden más nyugodtan élné mindennapjait.
2. A "szennyező fizet" elv. Mit kell ezen magyarázni? Semmit.
Tovább. Akié a hulladék, az szennyez. Nem számít sem esőzés, sem más. Valaki a hulladéktermelő tevékenységből profitot termelt.
Ha értelmezgetjük ezt, akkor azt mondhatjuk, hogy a cég profitja (eddig) 7 ember életébe, sok ember egészségébe, sok tönkretett házba és felbecsülhetetlen értékű természeti kincsekbe (talaj, vízkészletek, növény- és állatvilág) került. Kik ők, hogy ezt megengedhetik maguknak? Vagy ki engedi ezt meg nekik?
Tevékenységüknek köszönhetően a területnek hosszú időre lőttek.
Talajcsere. Igen, egyszerűnek hangzik, de bejönnek a technikai részletek: hol tárolni biztonságosan a hihetetlen mennyiségű szennyezett talajt? Honnan keríteni ekkora területre elegendő talajmennyiséget? Hol kezelni/semlegesíteni a szennyezett talajt?
Én nem zárnám be a cégtulajdonost, sem pedig a céget. Nem. Megfizettetném velük a károkat. Ők dolgozzanak meg annak megfizetéséért, amit okoztak.
Bár van olyan, amit pénzzel nem lehet megfizettetni. Emberélet, tönkretett családok, tönkretett környezet, tönkretett természet.
Mikor fogunk tanulni a hibáinkból? Amikor késő lesz?
Az idén ez a második nagyméretű környezeti katasztrófa, volt a BP olajkútjának a balesete a Mexikói öbölben (ami nyilvánvalóan ennél is súlyosabb) és ez.
De nemrégiben volt (hogy itt maradjunk a közelmúltra nézve) a tiszai ciánszennyezés. És sok más, kisebb-nagyobb.
Ezek tudatában engedélyezzük a verespataki aranybányát ciános technológiával földgátas zagytározóval. Szakemberek sokasága tiltakozik ellene, de a cég meg tudja fizetni a számára előnyös hatástanulmányt.
Azt is évek óta mondom, hogy nem az engedélyre váró cég kellene készíttesse a hatástanulmányt, hanem egy független szerv. Aki kizárólag szakmai szempontból közelíti meg a dolgokat. Az lenne objektív, és abból lehetne reális következtetéseket levonni. De nem.
Pénz beszél, kutya és környezetvédő ugat.
Nem lesz ennek jó vége. Mintha egyre jobban fűrészelnénk magunk alatt a fát...

2 megjegyzés:

Bea írta...

köszi, ezt jól esett olvasni. Olyan belenyugvóak az emberek, sajnos.

Csilla írta...

Engem is az háborított fel, hogy a cég nem érzi magát felelsőnek, igen is felelős, nagyon is.