2010. augusztus 3., kedd

Kedd

Kötésileg nehéz napjaim voltak. A vasárnap volt az a nap, amikor minden esett ki a kezemből - nem csak a kötőtű, más is. A mosogatást csoda, hogy sikerült törés nélkül megúszni.
Ennek ellenére próbálkoztam, de tényleg. Az Ingrid Rüütli központi részét befejeztem, és megpróbáltam felszedni a szélszemeket. Körbe. Hát az első keskeny szél ment. A hosszú szél is ment, ameddig el nem jutottam a végére, aholis kiderült, hogy pontosan 7 szem eltérésem van a kellő szemszámhoz képest, hát lebontottam. És voltam annyira tompa, hogy nem bírtam kiszámolni a szemek eloszlását úgy, hogy a végére meglegyen a 292. (És az előzőleg leírt egységet még ismételnem is kellett)
Úgyhogy pár órán keresztül vettem fel, bontottam le a szélszemeket, némi félbeszakításokkal, amelyek eleinte egyszerű félrerakásban nyilvánultak meg, de a sokadik után félredobássá nőtték ki magukat.
Olyankor North Roe-ztam, pihenőnek.
Aztán valahogy késő estére legyőztem a matematikát, le a kézimunkát is, és sikeresen körbeértem a szemfelszedéssel, de nem mertem kötni belőle. A tűk végét biztonságosan lezárva félretettem, és North Roe-val zártam a napot.
Tegnap pedig körbekörbe kötögettem, elég sokat (ugye, így 800 szem/körnél pár kör is sok...) és ma remélhetőleg befejezem. Nagyon kíváncsi vagyok rá, most a rongycsomó-állapotban leledzik, amikoris se széltében, se hosszában nem látni a "művet".
De most már motivál a vég közelsége. Nagyon...

8 megjegyzés:

Macus írta...

Nagyon kíváncsi vagyok, de tudom, hogy biztosan gyönyörű lesz. :))

zazálea írta...

Arra is kíváncsi lennék, írsz majd egyszer róla, hogy hogyan választod ki, mit kötsz, mi tetszik meg, gondolom, a minta, de legyen kihívás is, újdonság is, kétszer ugyanazt sosem...? Meg ilyen hétköznapi dolgokról... ha lehet. Mert hozzád álmélkodni jár az ember, majd ha egyszer a földön leszel, jól elkaplak! :o))))

Melinda írta...

Engem semmi nem motivál ebben az ügyben, pusztán rettentő kíváncsi vagyok már!:)))

PETUNIA írta...

800 szem. Eddig el sem tudok számolni. :o)
Tessen mááá mutogatni :o)

Annamari írta...

Köszi, Lányok!
Ma blokkolom, és most már csak tőlem független okok fognak megállítani a fotózásban.
Zazálea :o)))

Bea írta...

Én is így jártam a Toszkána kendővel,(Ahama kötősuli) na de én kezdő vagyok. Közben gondoltam rá, hogy a profik is elrontják vajon? Most már úgy kötöm a mintát, hogy visszafelé is számolom a szemeket, a mintát.
Amúgy fogalmam sincs róla, honnan veszed ezeket az érdekes kifejezéseket, de biztos szép lesz. :)

Jutka írta...

Én is szeretnék már tátott szájjal a bámészkodni:) Hamarosan láthatom?

Annamari írta...

Lányok, még mindig keresztbetesz nekem a sors :o) de már blokkolódik, bár lehet újrablokkolom a szálak eldolgozása után.