A cél nem szentesíti mindig az eszközt. A nyilvános önéletrajz sem. A jótékonykodás pajzsként való használata pedig övön aluli ütés.
A segítő szándék feláron már üzletszagú.
A névtelenül megfogalmazott nyilvános irományokra érkezett nyilvános válasz a helyzet nyilvános beismerését jelenti. Mint ahogy az is, ha valaki úgy érzi, a saját tetteinek a magyarázatára kényszerül. Mert akkor van mit megmagyarázni, és az már baj.
Nehezen elfogadható az, ha az ember példakép olyanoknak, akiknek az előrehaladása számára nem etikus.
Más munkájának az elkérése továbbadás okán igencsak sok kérdőjelet vet fel...
Uff, beszéltem :o)
PS: köszönöm annak, aki tudatta velem mik történnek a nagyvilágban.
11 megjegyzés:
Azért csak ennyit, mert megint az derült ki, hogy totál felesleges bármit is mondani, mert nincs foganatja...
Ezeket írtam az ominózis nagyvilági történésre, ha onnen komoderálódna véletlenül:
Csak néhány gondolatot fűznék hozzá, ha megengeded…
Nem korrekt idekeverni a jövedelmi viszonyaidat és az árvízkárosultakat meg a fogyatékos gyerekeket, mert a történet nem erről szól.
Ahhoz, hogy mennyit kerestek a férjeddel, ahhoz az égvilágon semmi közünk. Ha olyan képzett vagy, és ehhez a minimálbéres állást választod, az a te problémád. Hogy nem tudod megvenni a 3-4000 Ft-os fonalakat, az nem mások hibája, a te választásod a nemes hivatásoddal, nemde?
Ha mindezek ellenére nem tartod meg, ami befolyik, az is a te dolgod. De akkor nem kell panaszkodni, hogy mit nem engedhetsz magadnak.
Szükségtelen felsorolni a jótéteményeidet is, mert fogalmad sincs, hogy mások kiken és hogyan segítenek.
Ne ezzel kelts szimpátiát!
A kézimunkában nem lehetnek fokozatok, másodvonal, csak minőség van. Készíts minőséget, és árusítsd ugyanazon az áron, és már nincs is probléma.
Köszönöm, Erika. Megerősödtem abban, hogy igazam van.
Ja még csak annyi, hogy nem mindenki képes minőséget készíteni, csak akkor nem kell azt eladni, kisebb áron, a minőség rovására.
Én is megtudhattam magamról, hogy NYERÉSZKEDEM, MEGGAZDAGSZOM, LUXUSCIKKEKRE költök... De legalább a festés nagyasszonya lettem. Vagy Bucilla lett az - ez utóbbi nem volt teljesen egyértelmű számomra...
Á, hagyjuk is. Annyira értelmetlen.:(
Melinda, nem csak Te. Mindenki, aki kicsit többre becsüli magát, "nagyasszony" valamiben. Legalább nem vagy ezzel egyedül.
Ó, félreértés ne essék, kifejezetten örülök, hogy ercsui magasságokba emelkedtem!:D Mégha csak az ő szemében is...
Melinda, azt hiszem, a másik "nagyasszony" meg én volnék... De nem vettem magamra, mert azt nézem, ki minősített.
Egy valamire jó ez az egész: talán elindulunk egy olyan irányba, ahol nem csak jelszó lesz az önzetlenség, a tudás megosztása, ahol nem gázolunk át másokon, és a lélek nem csak akkor nemes, amikor meg kell magyarázni a "bizonyítványt".
Nagyasszonyaim, megtiszteltek azzal, hogy itt vagytok nálam :o)
Viccet félretéve: féltem attól, hogy terhes lesz a dolgok ilyenszerű nyújtása (de végülis az én blogom, és azt írok ide, ami jólesik, vagy amit kell), de ezeket valamikor és valahol meg kellett beszélni. Igen, Erika, ez minden bizonnyal új alapok letevését jelenti. És egy tisztességes kézimunkázókör kialakulását.
Én meg már nagyon kíváncsi vagyok, hogy állsz a sokbogyós projekttel:)))
Tényleg, átlagosan kb. mennyi időt tudsz kötésre fordítani egy nap? Nálam ez nagy szívfájdalom, jó lenne több időt rászánni, ráadásul még ugye viszonylag lassan is kötök... Nem baj, Ercsu Vénuszával haladgatok:)
Kicsikató,
sajnos, kevesebbet kötök, mint szeretnék. :-(
Haladok vele, de köthetnék többet is. Csak az utóbbi időben sokat ülök gép előtt, mint látod...
Megjegyzés küldése