2010. március 28., vasárnap

Laminaria

Megvan! Hát lassan ment, igaz részben rajtam kívülálló okok miatt (Zuram lábát törte), ez sok időt elvett a kötőidőmből.
Hát mit mondjak... A fonal imádnivaló. Puha, a színei valami fantasztikusak (ez a fotón nem látszik, majd kimegyek a természet lágy ölébe fotózni, amint lehetséges lesz - pl. eláll az eső). De többet színátmenetes csipkét nem fogok kötni.
A Laminariával van már közös múltunk, de akkor még igencsak pályakezdő voltam. Most más volt kötni. 
Élményeim? Hát igen, a Star chart oké volt, az a sál pihenőrésze. A Blossom chart eleinte izgi volt, (bár ehhez is van előzményem, amit még nem akarok megmutatni, majd ha eljön az ideje), aztán már nem annyira. Ráadásul eredetileg 6 sornyit akartam belőle, de 5-nél megálltam. Aszontam, legyen elég, így is a két mintaméret közötti lett a cucc.
Aztán ami számomra hosszadalmas volt, az a két Edging chart. Igen, izgalmas, szépen alakul, nagyon finom vonalai vannak, de a sok kétszeres ráhajtás - hát van dolog, amivel jobban haladok.
Ennek ellenére, tetszik, ami lett:
Ezt a kendőt 4.5 tűvel kötöttem, uruguayi merinóból, annak is a Gap nevű színezéséből. A levételt 5.5-ös tűvel ejtettem meg. Ennyi kellett is neki, hogy tudjam jó cakkosra húzni a szélét. 8 deka fonal van benne.

A Laminaria kötése közben rájöttem egy dologra. Úgy emlékszem, hogy akkoriban, amikor a másik Lamit kötöttem, azt mondtam, többet nem. Na de a kisördög ott volt, és mégis lett még egy. A múltkoriban, amikor a Swallowtailt kötöttem, illetve hát amikor befejeztem, akkor is azt mondtam, többet nem. Hát most bevallom, elmenne még egy... úgy gondolom, hogy amint az ember kicsit elfelejti a "szenvedősebb" részeket, újra át akarja élni a megalkotás örömét. 

8 megjegyzés:

Mosolyrend Évi :) írta...

De jó neked!
Már kész is vagy!
Nem együtt kezdtük a kendőt? .)
Tetszik!Kb.mennyi fonalból van?

Ha majd lesz rá lehetőség én is szeretnék csévéset .) gondolj rám is mert már látod megfertőztetek ezekkel a csodákkal!

Macus írta...

Nagyon szép a Tied is! Piszke kendőjét épp az imént láttam.

Piszke anyóca írta...

Annamari, ez nagyon szép lett! :) Szívesen megnézném természetes fénynél is a színeit. Akkor most ismét egy Fecskefark következik?

Délka írta...

Én is most kötök egy Laminaria-t, nagyon tetszik:) Szép lett a kendőd, mennyi maradt meg belőle?

Fonaltéma: Mosolyrend Évinek tetszett a vékony fonal,a mit tőled vettem, van még 20 dekányi tartalékod otthon a hófehérből? Ha igen, akkor az enyémet odaadnám Évinek és majd hoznék másikat.

Zsófi írta...

Vagy inkább a Torreyana? ;-)

krókusz írta...

Köszi, Lányok!
Évi, Délka, mailben megbeszéljük, írok délután. Még nem mértem meg a súlyát, úgyhogy nem tudom, mennyi ment bele, de maradt még fonal jócskán.
Piszke, egyelőre be akarom fejezni a meglepi-sálamat, elég jól állok vele.
Rózsaszín pöttyök: az a Torreyana is tetszik, lefigyeltem valamelyik nap a Ravelry-n. Na de előbb Zuramlelkem legyen önellátóbb...

Gabella írta...

Ez a laminaria mindenhol szembe jön. Kísért engem! Asszem, muszáj lesz megkötnöm! Majd egyszer... :)

Timici írta...

szép lett!