2014. július 26., szombat

Másképp alakult

Az úgy volt, hogy ezt a hétvégét falun töltjük. Készültünk is rendesen, minden az autó csomagtartójában van, és aztán most mégis itthon vagyunk - Klárika csúnyán lebetegedett és úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk.
Én külön is készültem, úgy terveztem, hogy majd a házban "várja" egy játék, hogy legyen barátságosabb neki az ottlét-ottalvás.
Szorgosan horgoltam a tehenet, de beteg gyerek mellett nem volt egyszerű, állandóan a kezemet fogta, így hát 3 napba tellett. Így lett, hogy mire befejeztem beteg gyermek vigasztalója lett belőle.
Most már szerencsére jobban van, remélem este sem lázasodik be újra, legalábbis nem annyira mint tegnap-tegnapelőtt tette.
A fonalak Cataniák meg Volgák, 3 mm-s horgolótűvel dolgoztam.
És a tőgyén igen jól szórakoztam (akkor még nem volt beteg szegénykém).
Most újra horgolós projekt következik, ha minden igaz. Még ma elkezdem, remélem haladni is fogok - nem csak azért, hogy minél hamarabb készen legyen, hanem mert az azt jelenti, hogy Klárika is javul.

6 megjegyzés:

  1. Ó, szegények!!!
    Remélem, olyan gyorsan meggyógyul, mint ahogy beleesett! Szörnyűek ezek a nyári nyavalyák....
    Viszont nagyon jófej lett ez a tehénke! Gondolom, azért vele már te is elégedett vagy! Mert lehetsz!!!
    Olyan mintha már ezer éve horgolnál! És hogy csak 3 napba telt! Csodállak, Annamari, komolyan!

    VálaszTörlés
  2. Kicsi Klári!Gyógyulj meg gyorsan!
    Biztosan segít neki ez a remek kis emlős :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük a jókívánságokat, most már sokkal jobban van, remélem aludni is fogunk az éjjel. (rámfér)
    Ami azt illeti van még mit javítani amigurumiban, pl. még mindig hibázgattam a végtagokban (egyik lába vékonyabb mint a másik) de azt hiszem jó úton haladok :) Nekem a 3 nap egy végtelenségnek tűnt egy ekkora darabhoz. :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj, ez cuki lett, még ha az apropó nem is az! Azóta, remélem, meggyógyult!

    VálaszTörlés
  5. Remélem már jobban van Klárika, nagyon cuki lett a tehénke :)

    VálaszTörlés