Zöldre vágyva

A diétám mellett azért kötö(gete)k is. Készült egy gyerekkardi amit nem fotóztam, és miután nincs már nálam nem is fogom.
Aztán a sok aszályos fakóság és kora őszi sápadtság mellett nagyon kellett egy kis szín, vad, tavaszias, úgyhogy elkezdtem egy kardit magamnak (nyilván kisebb méretre :D) egy régi Buciságból.

Abból, amiből az ominózus Sub Rosa készült. Az a kendő, amivel nagyon megküzdöttem de azóta sokat hordtam, nagyon puha, nagyon szeretem.
A kötéssel viszont nagyon lassan haladok, a képen 2 nap termése látható. És ez a hét végig ilyen szűken fogja a kötőidőmet mérni, ma uborkát tettem el, holnap rengeteg paprikát és padlizsánt fogok sütni, valamikor szilvalekvárt kéne főzni meg paradicsomlevet, szóval mindez nagyon megnyirbálja a szabadiőmet.
És a héten történt, hogy rájöttem: különös ismertetőjegyem Klárika. A játszótéren voltunk, és egy anyuka megfogta Klárikát a csúszdán - nem bír magával, állandóan egyedül akar lecsúszni -, aztán odalépett hozzám, hogy ő jól megnézte és azt hiszi ismeri a leányzót és ebből kifolyólag engem is - ugye, szoktam kötni? -, olvasva a blogomat. Úgy meglepődtem, hogy csak hebegtem-habogtam, ameddig magamhoz tértem, aztán kiderült, hogy ő is kézimunkázik. Sajnos, az abbéli örömöm, hogy milyen jó, hogy végre van valaki a szomszédban akivel összeülhetnénk fonalazni egészen gyorsan elmúlt amikor kiderült, hogy ő külföldön él, és az eset másnapján el is utazott már. Viszont bebizonyosodott, hogy kötősöknek kicsi a világ.