2011. október 18., kedd

Jogi segítségkérés

Az itthoni jog nem okoz nekem problémát, de a magyar igen.
Kaptam ma egy fizetési felszólítást egyik magyarországi egyetemtől, ahol doktori tanulmányaimat elkezdtem 2008-ban, de betegségem miatt mindössze 1 félévet tudtam elvégezni, a másodikat kifizettem, de már nem tudtam elmenni vizsgázni, most a harmadik félévre (2009-2010) próbálják behajtani rajtam az állítólagos tartozásomat. Közöltem velük a döntésemet, még akkoriban, 2009 elején, a második félév folyamán.
Ez az első levél amit kapok ezügyben, mindeddig nem volt tudomásom a tartozásomról. Normális, hogy ennyi idő elteltével szerzek tudomást egy elég nagy összegről? A "tartozások" mennyi idő után évülnek el? És mennyire jogos egy olyan szolgáltatásra fizettetni, amit az ember nem használt?

7 megjegyzés:

  1. Úgy tudom 5 év. Nekünk az önkormányzati hitel törlesztéséhez évekig nem küldtek számlaszámot vagy csekket, hiába kértük. 4,5 év után egyben követelték!

    VálaszTörlés
  2. Az elévülés 5 év, de szerintem nem kérhetik tőled azt a tandíjat.
    Nagy valószínűséggel, ha a második félévet sem végezted el, be sem iratkozhattál volna a harmadikra, vagyis nincs miért fizetned. Szedd elő a papírjaidat és írj nekik egy kedves levelet.

    VálaszTörlés
  3. Hú, nem tudom pontosan, de a lányom most egyetemista, ha hazajön, megkérdezem, mert van valami olyan dolog, hogy egy évig ún. passzív státuszban lehetsz, vagy mi, azalatt újból elkezdheted a be nem fejezett félévet is. Nem tudom, írásban közölted velük, hogy nem folytatod? Mert akkor nem lehet kérdés! Meg hát akkor nyilvánvalóan be sem iratkoztál a kérdéses félévre... Szóval ez valami tévedés lehet. Remélem sikerül tisztáznod.

    VálaszTörlés
  4. Hát abban én sem vagyok otthon, de ha a második félévet sem fejezted be, akkor nem írhattak be harmadikra, én is ezt gondolom.

    VálaszTörlés
  5. Hamarosan elküldöm nekik a levelet, amiben közlöm, hogy arra amit nem vettem igénybe, fizetni nem fogok, aztán keressenek meg ha tudnak. :)

    VálaszTörlés
  6. Szia:) Hát, jó lenne mondjuk tudni az adott iskola doktoranduszokra vonatkozó szabályzatát (van ahol a beiratkozás elmulasztását automatikusan halasztási kérelemnek veszik), de szerintem ha írásban közlöd velük, hogy a képzést abba szeretnéd hagyni, akkor tudomásul veszik, és semmilyen tandíjat nem fognak rajtad követelni.

    VálaszTörlés
  7. Szia Annamari Ha nem iratkortál be milyen alapon követelnek? Minden félévben be kell iratkozni

    VálaszTörlés