2011. december 12., hétfő

Oltsunk vagy ne oltsunk

Először is leszögezem, senki megtérítését nem szándékozom elérni ezzel a bejegyzéssel, sem pedig a saját döntésem indoklása nem lesz. Csak a szokásos eszmefuttatás.
Konkrétan az influenza elleni védőoltásról lenne szó.
Számtalan forrásból ömlik a reklám, hogy márpedig ez mennyire jó, mennyire kell, mennyire fontos, és számtalan helyen folyik a vita, hogy kell-e vagy nem.
Csak amikor én fizetett reklámot látok, ami azt bizonygatja, hogy mennyire jó a termék, akkor elvből elfordítom a fejem.
Az oltás az lényegében a szervezetbe bevitt legyengített kórokozó - ezzel váltják ki a szervezet immunreakcióját. Csakhogy az influenzát nem egy vírustörzs okozhatja, hanem mikor mennyi, az idén nem is tudom, melyeket mondogatják, hogy jönni és támadni fognak. Vagy már itt vannak, nem is tudom. Namármost, hogy látom én: hiába oltom be magam egyik vagy akár 5-6 ellen, ha a következő támad meg, akkor úgyis elkapom minden oltás ellenére.
Na de olvasom hogy a "háziorvosom javasolta"... - melyik orvos ne javasolná, ha jutalékot kap ezért? Ez még hagyján, de van a folytatás, ugyancsak kismama-körökben, ahol híres genetikusra hivatkozva elmondják, hogy mennyire felelőtlenek vagyunk mi, nem oltatók, merthogy a szakember (aki nem virológus, nem orvos, hanem genetikus - ilyen felállásban én botanikusként is simán kiállhatnék észt osztani a médiában jó pénzért) elmondta, hogy milyen veszélyekkel járhat a magzatra a betegség. Egyetértek. DE ha szándékosan, oltás formájában viszem be a kórokozót, az nem hat a magzatra? Arra mondjuk kíváncsi lennék, a szakember mennyit zsebelt be a reklámért...
A gyártócégek reklámpolitikája viszont nagyon jó, ezt el kell ismerni.
Évek óta nem voltam influenzás. Hogy kaptam el ilyen-olyan apróságokat? Igen, kinek nem jön össze egy-egy keményebb őszön. DE az nem influenza volt. Sokszor az az érzésem, hogy sokan keverik a szezont a fazonnal, és minden egynapos lázas állapotot influenzaként kezelnek...
Szóval én nem fogom magam beoltatni. Magyarázhatja nekem az oltás fontosságát akárki, akkor sem.
Immunerősítésre tökéletesnek tartom a vitaminbevitelt zöldségből, gyümölcsből.
Különben nekem olyan jó háziorvosom van, aki ugyanígy vélekedik az oltásról, mint én, ezt nagyon szeretem benne. Hogy nem nyerészkedik rajtunk, hanem lelkiismeretesen végzi a munkáját és érti a mesterséget.
Amúgy meg képzeljétek, terhesvitamint sem szedek, és még erre sem próbált rávenni! Pedig divat. Nem is divat, kötelező! Azt is megtudtam tehát, hogy ezügyben is felelőtlen vagyok és fölöslegesen teszem ki a gyermekemet mindenféle rendellenességeknek, de ez már más téma...

13 megjegyzés:

kepi táska írta...

Ezeken a gondokon én már rég túl vagyok (nagyok a gyerekeim) de teljes mértékben egyetértek Veled!!!

Csilla böködéje írta...

Csak támogatni tudlak ...terhesvitamin ügyben is. Mióta tömik a kismamákat hatalmas babák születnek. persze csak hallomásból tudom már a gyerkőceink nagyok. Influenza elleni oltás? Ha nekem kellett volna leírnom mit gondolok szó szerint ezt írtam volna. Kis adalék: Sok sok éve, egyszer beadattuk az oltást. Az öt fős családból : férj napokra kifeküdt kb 40fokos lázzal, három gyerekből kettőnek taknya nyála+láz. ez volt az első és az utolsó is egyben.

CathlenKata írta...

Azt hiszem nagyon sok generáció felnőtt terhesvitamin nélkül is,és itt vannak közöttünk épen egészségesen.
Én sosem oltattam magamat, pedig kötelező lenne:x
Amúgy minden szavaddal egyetértek!

Hena írta...

Amikor elterjedt a h1n1 én akkor lettem épp várandós a 3. babával. Az otthon barátnöim mind egyre oltatta magát+ az influenza ellenivel is. Nekem is festették az ördögöt a falra, hogy jujj, meg milyen felelötlen vagyok, gondoljak a gyerekeimre, mi lesz ha meghalok.... öööö....ööööö....
A nödokim is ajánlotta, de itt mint mindenben, teljesen rám bízzák a döntést.
Nem oltattam be magam. Én még soha nem voltam influenzás és irritál az is, amikor a köznép minden kis náthát rögtön influenzának titulál, nyilván, az mennyivel jobban hangzik, mint ha azt mondanám, hogy "med vadok nádva, hapci", így nem sok esélyét láttam annak, hogy pont most kapjam el az h1n1-et vagy az influenzát is.
Az már más kérdés, hogy április szinte pár nap kivételével beteg voltam (július közepére voltam kiírva), minden nyavaját elkaptam az ovis nagyfiamtól, csak ami rajta átment hamar, az rajtam dekkolt, és orrmelléküreg-gyusziban végzödött, aztán májusban a nagyfiam skarlátos lett a család többi tagja meg benyalta a calicit, ami átment rajtuk 2 nap alatt, nekem nem volt ilyen szerencsém, nagyon durva 32 hetesen az éjjel közepén hányni rohanni....
Terhesvitaminok: az elsö két babával lelkiismeretfurdalásom volt, ha egy nap kimaradt a terhesvitaminból, képes voltam éjjel közepén felkelni az ágyból és kirohanni, bevenni :D A közhiedelemmel ellentétben nem lettek felfújt nagy babáim, pedig a terhesség elött már szedtem (nagy készültem :D) és a szülés után sem hagytam abba, bö egy hónapig szedtem. Nem a vitamintól lesz nagy a baba, viszont a vitaminhiánytól túl kicsi...
A harmadik babánál már csak folsavat szedtem jóddal. És csináltam magamnak a lelkiismereti kérdést, merthogy a babácskám elsö tele folyton betegeskedéssel telt el, októbertöl májusig beteg volt szinte egyhuzamban :( (holott a fiúk egyáltalán nem voltak betegek, szóval még csak nem is az oviból hozták haza...)

Szerintem csináld azt, amit jónak látsz. Te életed, te döntésed :)

trollanyu írta...

Nálunk még senki nem volt beoltva soha influenza ellen, szerintem nem szükséges. A terhesvitamin meg szerintem szükségtelen, mert aki egészségesen, kiegyensúlyozottan táplálkozik, az elegendő vitamint visz be. Én szedtem terhesvitamint, mindhárom gyerekem nagy lett. 4,5 kg, 4,3 kg és 4,25 kg. Szerintem a vitamin is közrejátszott ebben.

Mázsa Viki írta...

Amit nem muszáj, nem oltatok. Egyetértek Veled teljes mértékben! Hálistennek a gyerekorvosunk sem oltás párti. 4 éves lesz a gyerek, de influenzás még nem volt. Igaz most éppen légcsőhurutos, ma kapott antibiotikumot, de ezt is már muszájból, mert csütörtök óta csak rosszabb lett a láza és köhögése. :(
Én szedek terhesvitamint (most is), de most organikusat, ami nem kémiai bogyó. Olyat többet nem amit Csabikával szedtem!

Csilla írta...

Az inflzenza oltásról hasonló a véleménzem, annyi féle van és senki nem vállal rá garanciát, hogy ha beoltatod magad eggyik ellen nem a másik dönt le a lábadról. Terhes vitamint én szedtem, de csak féladagot, azt mondta doki az elég lesz. És én is szedtem még amíg szoptattam is. De én nem vagyok egy nagy zöldség fogyasztó és nem ártott az extra bevitel.

Mogyoró írta...

Ha szabad szólnom - kívülállóként - a megjegyzésekhez: 68 éves, 2 gyermekes 4 unokás (diplomás) nagymama vagyok... rendkívül jó meglátású bejegyzéseket olvastam... (az én - fiatal - körzeti orvosom sem javasolja, amiért igen tisztelem). Nem kell felülni a gyógyszerreklámokanak, sőt!! Nekem is negatív példát sugároznak: mi az, amit NEM!!! Jók a hozzászólások, hallgassatok egymásra!!

MrsYarnart írta...

én sem vagyok oltás-és gyógyszerpárti, de azért senkit nem beszélnék le semmiről. mindenki maga dönti el úgyis. egészséges életmód, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett szerintem sincs a szervezetnek vitaminokra, táplálékkiegészítőkre szüksége. még soha nem kaptam influenza elleni védőoltást, influenzás sem voltam. de az is lehet, hogy csak szerencsés voltam eddig. ki tudja...

Annamari írta...

Ha az ember normálisan táplálkozik, akkor bevisz mindent, amire neki és gyerekének szüksége van.
Hena, ahogy írod, azért a harmadik harmadban volt olyan ok, ami a kicsi kis súlyához vezetett!
Mrs Yarnart, hiszen azzal kezdtem, hogy nem térítek én senkit, csak közvetve magkaptam, hogy mindenki, aki nem oltat felelőtlen. Én nem érzem magam annak.
Csilla, nálunk a zöldség-gyümölcs naponta kilószámra fogy. Ma is voltam a piacon. Ja, és azért is megkaptam (telefonon, családtagtól), hogy én járok vásárolni? Miért nem küldöm a párom cipekedni? Hát könyörgöm, ő reggel fél 8-től délután fél 6-ig dolgozik, én egész nap itthon vagyok, és semmi bajom nincs...

Hena írta...

Annamari, azt hiszem félreérthetöen fogalmaztam :) Nem nem születettek túl kicsi súllyal a babáim, úgy látszik én erre a babaméretre vagyok kalibrálva, éppúgy, mint ahogy a terhességeim sem hordtom egyszer sem tovább, mint 38+4 :)
elsö fiam: 38+4, 52 cm, 2980 g. Apja családjára hasonlít: magas, szálkás, ovális arcú, szöke, kék szemü.
második fiam: 38+4, 50 cm, 3460 g. teljesen úgy néz ki, mint az én testvérem, aki meg úgy, mint az apám, tehát az én apai ágamra hasonlít: barna haj, szem, barnás börszín, nem magas :), zömökebb :)
lánykám: 38+0, 47 cm, 2980 g. Férjem anyai ágára hasonlít, a sógornöm lányára emlékeztet :) szöke, kék szemü, kerek pofijú, alacsony :)
Én sem voltam nagy, mikor születtem: 50 cm és 3010 g, most is átlagos vagyok a 164 cm-mel.
Szóval kis házi statisztikámból levonva a követekeztetést a babaák születési súlyára vonatkozóan, nem látható a vitaminfogyasztás okozta állítólagos nagyobb súly.
Folsavról nem voltam hajlandó lemondani, sajnos elöttem volt a szülésfelkészítö tanfolyamról az egyik lánynak a kisfia példának, ö nem szedett semmit, "hiszen már van egy egészséges nagylánya, akivel szintén nem szedett semmit, minek az", és a kisfia nyitott szájpadlással született. Egy éves koráig 5 mütéten esett át és az orvosok még akkor sem voltak biztosak benne, hogy lesznek metszöfogai :(

Egyébként én az egész babavárós témával úgy vagyok, hogy persze jó a sok várandós téma, meg szüléses, viszont az azutáni kérdések, élet a baba születe´se után teljesen háttérbe szorul. Pl. én azt hiszem kisebb sokkot kaptam volna, ha elárulják a már szült barátnöim, anyukám, rokonaim, fórumos nötársak, bárki, hogy a szoptatás (legalábbis az eleje) biza fáj, és nem az a romantikus, érzelgös, gyönyörü, hanem igenis kínszenvedös, mert a baba sárga, aluszékony, nem akar szopni, keltegetni kell, de nem kel fel, nem tudja bekapni a bimbót, túl nagy a cici, kisebesedett, felszakadt, nem lövel be a tej... és még sorolhatnám........ mindig azt szoktam mondani, hogy kár, hogy nem lehet rögtön a második babával kezdeni :D
Bevallom a szülés utáni élethez képest az olyan kérdések, hogy oltassam- e magam influenza ellenivel terhesen, teljesen eltörpülnek, persze erre is majd utólag jön rá az ember lánya :)

Annamari írta...

Azt hiszem, félreérthető voltam, nem kimondottan kötöttem az oltás-témát a terhességhez, én soha nem oltattam magam, csak nem kerültem ennyire kapcsolatba a témával mint most a babaváró-fórumokon :) és igazából meglepődök azon, hogy mennyire kevéssé tájékozottak az emberek, csak annyit szajkóznak, hogy azért kell oltatni mert a genetikus azt mondja, de fogalmuk nincs arról, mi az oltás lényegében. Pedig középiskolás biológia-tananyag. És sokmindennel van így, hogy saját vélemény nincs, csak okítanak másokatt, mert ők tudják => innen-onnan (általában médiából) ezt vagy azt hallják, látják, olvassák. Ahelyett hogy bár a wikipédiára benéznének a témában...
És azért a kismama-dolgok rémisztenek meg, mert most ezekkel szembesülök napi szinten.
A szoptatást láttam a testvéremnél... ugye hogy édesanyánk nem él, én voltam vele a nulla tapasztalatommal. Hát ott bizony láttam egy s mást, ami meggondolkodtatott. De már várom, hogy ott tartsak :)

Hena írta...

Igen, én is meg szoktam lepödni azon, hogy milyen kevéssé tájékozottak úgy általában, pedig információ tényleg lenne. Azon is meg szoktam lepödni, hogy mennyire nagy úr a "fehér köpeny".